Vállalkozásfejlesztési és Tanácsadó Koordinációs Centrum
Hitel tanácsadás
A jelenlegi gazdasági helyzet sajnálatos módon rányomta bélyegét a mikró-, kis-, és középvállalkozások mindennapi működésére. A kisebb, családi vállalkozások területein érezhető a legjobban ez a tendencia. Likviditási tőkéjük-, vállalkozásuk tartalékainak felélésével, a mindennapi megélhetésért küzdenek a szó legszorosabb értelmében. Ahhoz, hogy ebből az állapotból ki tudjanak törni, kis (de stabil) lépésekkel el tudjanak indulni a stabilitás, majd növekedés irányában, személyre szabott projektekre van szükségük. Ezek a projektek lehetnek például, Széchenyi-, kisvállalkozói- hitelek, de lehetnek akár gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtő, munkahelymegtartó, vagy infrastruktúrafejlesztő pályázatok.
Ezeknek, de még számtalan más lehetőségnek a felkutatása nem a legnagyobb feladat. A legnagyobb feladat a személyre, azaz vállalkozásra szabásuk.
Cégünk szakemberei ebben tudnak maximális segítséget nyújtani, hiszen a legtöbb vállalkozó már megelégelte, hogy bankok és intézmények kapuján kopogtat, de sokszor még arra sem méltatják, hogy megmondják neki miért került elutasításra a kölcsönigénye, vagy pályázata. Meg kell elégednie azzal, hogy nem felelt meg. De hogy mit kellene tennie annak érdekében, hogy a jövőben megfeleljen, hogy melyek azok a tényezők, amelyek miatt most nem részesült támogatásba, hát azt már senki nem tudatosítja vele.
Cégünk ilyen, és hasonló esetek tömkelegével találkozott. Ezért feltett szándékunkká vált ezen tendenciák megváltoztatása, hogy ma Magyarországon is jó legyen vállalkozónak lenni.
Pontosan megfogalmazva az általunk nyújtott tanácsadás tartalmazza a cég jelenlegi helyzetének felmérését, hitelfelvétel, vagy pályázati megfelelősségének megállapítását, fejlesztési lehetőségeinek feltárását, illetve egy megvalósíthatósági tervdokumentáció összeállítását. Természetesen, amennyiben a vállalkozás hibajegyzékei oly mértékűek, hogy a jelenlegi állapotában nem felel meg a hitelelbírálatnak, illetve a pályázati kiírásnak, úgy vállaljuk a cég felkészítését is.
Kapcsolódó szolgáltatások :
Hitel tanácsadás - KKV hitel - Széchenyi Kártya - EU hitel






